Bán Attila és Kati
Szolgálat
Attila 1996 óta az Ifjúsági Bibliaklub Szolgálat vezetőjeként szolgált az Élet Szavával. 2006-tól szolgálatunk pénzügyi vezetője. Kati a Gyermek Szolgálatunk mozgatórugója. Bizonyságtétel Attila Keresztyén családba születtem harmadik gyermekként. Sokat megtanultam Istenről, a Bibliáról abban az evangéliumi gyülekezetben, ahová a családommal rendszeresen jártunk, de hatással nem volt az életemre. 18 éves koromban egy barátomat használta fel Isten arra, hogy felhívja figyelmemet a szívem állapotára. Felismertem, hogy bármilyen jónak is tartom magamat emberileg, Isten szemében méltó vagyok a kárhozatra a bűneim miatt. Összetörve adtam át életemet Istennek, hogy vegye át az irányítását. |
Azóta örömmel szolgálom őt különféle felelősségekben, módokon, próbálva minél jobban kihasználni Tőle kapott ajándékaimat, képességeimet. Polgári szolgálatos időmet töltöttem az Élet Szavánál, majd elvégeztem az akkor induló 2 éves bibliaiskolát. 1996 óta főállású munkatársa vagyok a szolgálatunknak.
Kati
Katolikus családban nevelkedtem, rendszeresen jártunk misékre. 16 éves voltam, mikor a testvéremmel elmentünk egy keresztyén koncertre, ahol ő meg is tért akkor este. Mindketten elkezdtünk járni egy Biblia-hű gyülekezetbe. Így kerültem el egy ifjúsági konferenciára, ahol tudatosult bennem, hogy Isten vár rám és kész megbocsátani a bűneimet. Korábban azt gondoltam, hogy nekem nincs szükségem megtérésre, mert jó kislány vagyok, úgyis a mennybe kerülök. De az előadó beszélt a Róma 3:23-ról és rádöbbentem, hogy bűnös vagyok. Kértem Istent, hogy bocsásson meg nekem. Miután befejeztem az iskolámat az Élet Szavához jöttem 2 évre önkéntesként szolgálni, ami után elvégeztem az Élet Szava Bibliaiskolát. Attilával 2001-ben házasodtunk össze. Három gyermekünk mellett örömmel szolgálok az Élet Szava Gyermek Szolgálatával és segítek napi szinten különböző feladatokban.