Kádár Laci & Szandra
Szolgálat
Laci a bibliaiskola vezető állandó tanára. Számos bibliai és teológiai tantárgyat tanít szeptembertől májusig. Másik feladata az utazás, az előadásokon, konferenciákon, gyülekezetekben végzett evangélizációs és előadói szolgálat, Magyarországon és külföldön is. Jelenleg a Dallas Teológiai Szeminárium doktorandusza. Szakterülete az ifjúsági evangélisták képzése, felkészítése. Erről írja disszertációját is. Gyülekezetünk, a Nagykátai Református Gyülekezet egyik presbitereként szolgál. Szandra fő szolgálati területe a család, a gyermeknevelés és az otthonteremtés. Bár mindez talán nem olyan látványos, mint amit Laci csinál, de éppen olyan fontos. |
Szeretnénk, ha gyermekeink Isten félelmében nőnének fel, otthonunk pedig nyitva állna családunk, diákjaink és barátaink előtt. Ahogyan gyermekeink cseperednek, neki is egyre több ideje jut arra, hogy lány bibliaiskolásokat lelkigondozzon. Ezen kívül sokszor végez angol-magyar fordítást, lektorálást a szolgálat részére. A bibliaiskolában Szandra tolmácsol Laci kétnyelvű óráin, gyülekezetünkben ő vezeti a gyerekek közötti szolgálatot.
Bizonyságtétel
Lacit nem nevelték vallásosan, de Isten sokféle élményen keresztül szólongatta kisgyerek korától. 1988-ban tért meg, döntésében a Timóteus Társaság egyik önkéntese segítette. Miután a Budapesti Tanítóképző Főiskolán végzett, 1995 óta az alapítvány munkatársa. 2003-2007 között a Dallas Theological Seminary nevű teológián tanult, és itt szerzett mesterfokozatú diplomát, ami élete meghatározó élménye volt.
Szandra nem hívő családban nőtt fel Horvátországban, a tanulás és a kosárlabda töltötte ki az életét. A délszláv háború miatt 1991-ben Horvátországról Magyarországra menekült az anyukájával, és 1993-ban egy kosárlabdatáborban értette meg, hogy Jézus Krisztusra, Isten fiára van szüksége. Az ELTE horvát szakán szerzett bölcsészdiplomát, 1997 óta az az Élet Szava munkatársa.
Család
1997-ben kötöttünk házasságot, és barátainkkal együtt majdnem 7 évig imádkoztunk azért, hogy gyermekünk születhessen. Isten meghallgatta az imákat, és 2004 karácsonyán Fanni lányunkkal ajándékozott meg bennünket. Aztán 2006 novemberében megérkezett Luca lányunk, majd 2008 júniusában Laci. Tóalmáson élünk, reméljük, hogy egyszer a kedves Olvasót is vendégül láthatjuk otthonunkban.
János 13,35
„Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást."
Támogatás
Családunk azért vehet részt teljes idejű keresztyén szolgálatban, mert sokan támogatnak bennünket anyagilag. Ha te is szeretnél segíteni, kérjük adományaidat a WOL Élet Szava 11742063-20010427 számlaszámára küldd, a megjegyzés rovatba pedig ezt írd: „Kádár család”.
Köszönjük szépen!